Csalással jutott uniós pénzekhez, vádat emeltek ellene

2013. június 14. péntek 18:54

Vádat emelt és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza a Kaposvári Járási Ügyészség egy balatonlellei vállalkozó ellen, aki csalással jutott uniós támogatáshoz - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.

Az elsőrendű vádlott csaknem 17 millió forinttal károsította meg az Európai Közösségek költségvetését azzal, hogy egy balatonlellei kft. ügyvezetőjeként a kft. képviseletében valótlan információkat tartalmazó pályázatot nyújtott be a projekt helyszínére, a saját forrás meglétére, a pályázatban szereplő gépek megvásárlására és üzembe helyezésére, valamint a projekt megvalósulása vonatkozóan a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nevében eljáró Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt.-hez.

A főügyészség közleménye szerint mindehhez az ügy másod- és harmadrendű vádlottja - egy balatonboglári és egy budapesti férfi - segítséget nyújtott oly módon, hogy valótlan tartalmú árajánlatot, számlákat, üzembe helyezési jegyzőkönyvet, kölcsönszerződést készítettek és adtak át a pályázatot benyújtó férfinak. A MAG Zrt. a magyar állam költségvetéséből, de az Európai Unió nevében eljárva az elsőrendű vádlott által képviselt kft.-nek összesen csaknem 17 millió forintot utalt át, amelyet az állam utólag visszakapott az Európai Regionális Fejlesztési Alaptól.

A folyósított összeget az ügyvezető a kft. számlájáról készpénzben felvette, saját céljaira fordította, a pályázat szerinti projektet nem valósította meg. Az ügyészség az Európai Közösségek pénzügyi érdekei megsértésének bűntette miatt emelt vádat, és az elsőrendű vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés, a másod- és a harmadrendű vádlott esetében felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

mti